eKórlap IV - TB
Kedves kommentelőim hozzászólásain felbuzdulva piszkálom meg még egy kicsit az eKórlap-témát. Az ő kommentárjaikat felhasználva, építőjellegű kritikáikból okulva, egy-egy feltevésüket továbbgondolva és az én kicsiny univerzumomba integrálva jöhetett létre ez a rövidke bejegyzés. Ezúton szeretném megköszönni nekik és mindenkinek, hogy vették / veszik a fáradságot, hogy beleolvassanak az utópisztikus képzelgéseimbe.
Az első dolog magátólértetődő és logikus. Nem csoda, hogy nem nekem jutott eszembe. Arról lenne szó csupán, hogy nem lenne szükséges felesleges új azonosítókat bevezetni, az eKórlap rendszerben mindenki a TB száma alapján kerülne regisztrációra. Ez alapján (is) rá lehetne keresni az adatbázisban, és a konzíliumok alkalmával is bőven elég lenne ezt a kilenc számjegyet magával cipelnie az illetőnek.
A második dolog már jóval összetettebb, elméletileg sok lehetőséget rejt; és azon alapul, hogy a TB szám alapján, megfelelő hozzáférési szint mellett bárki anamnézise lekérdezhető. Arról fogalmam sincs, hogy a gyakorlatban alkalmazható volna-e, és ha igen, lenne-e egyáltalán értelme. De ha a helyszínekre érkező riasztott mentőautók (de legalább a rohamkocsik) is hozzáférhetnének a rendszerhez (ez persze egységes rendszert és országos lefedettséget feltételez), akkor az állapotfelméréssel szinte egy időben szerezhetnének a mentősök pontos, adekvát információkat a beteg kórtörténetéről. Ez főleg a gyógyszerallergiák esetében lenne fontos: nem árt elkerülni egy anaphilaxiás sokkot.
Diéta?
Nos, az igazat megvallva ez a következő nem egy túl vad ötlet, nem forgatja fel fenekestül az egészségügy rendjét. Egy lehelletnyit talán gyorsabbá és kényelmesebbé teszi a kórház életét, de egy picit elegánsabbá mindenképpen.
Azt bizonyára sokan tudjátok, hogy a kórházakban nem mindenki kap egyforma ételt. Ennek nagyon egyszerű az oka: a betegek között sok a cukorbeteg, ők nyilván diabetikus táplálékot kell, hogy magukhoz vegyenek; de van akinek a felépülését a zsírszegény (epebetegségek), a szénhidrátszegény, vagy éppen a teljesen normális étrend segíti elő. Természetesen az sem ritkaság, hogy valamely beavatkozás előtt vagy után (szívkatéter, műtétek, képalkotó eljárások) a páciens egyáltalán nem is ehet.
Ezeket a paramétereket mind figyelembe kell venni az élelem kiosztásánál. Az egyik ápoló kiböngészi egy listából, hogy hova melyik típusú étel kell, a másik pedig kiosztja azt a megfelelő betegnek.
Ezt a procedúrát úgy tehetnénk elegánsabbá, hogy ha a kórtermek bejáratánál elhelyeznénk egy-egy kis kijelzőt. Nem kell valami ultramodern, szofisztikált monitorra gondolni, megtenné akár három-négy kis LED lámpácska is (a kórteremben lévő ágyak számától függően, plusz egy-két - általában nem funkcionáló - lámpácskát beleszámolva; az esetleges pótágyakra való felkészülés miatt). A lámpácskák egy színkód alapján különböző színekben világítanának jelezve, hogy az adótt kórterem adott számú ágyát elfoglaló ápolt milyen diétára jogosult. A normál étrend színe lehetne a zöld, a diebetikusé a kék (ha már a diabetes mellitus világnapjának hivatalos színe is ez), de a színkód színeinek megállapítása a lényeget tekintve merőben közömbös. Ha pedig valamelyik lámpácska nem világít, az annyit jelent, hogy az adott ágynak nem jár táplálék a fentebb említett beavatkozások okán, vagy mert csak éppen nem foglalja el senki azt a helyet.
A kis kijelzőket persze be lehetne programozni minden egyes beteg felvételénél, de az igazán profi megoldás az volna, ha ezek is kapcsolatban állnának az eKórlap-rendszer (lásd: régebbi bejegyzések) központi számítógépével, és a kis lámpák fénye is mindig naprakész információt közölne az ápoltakról.
Anatómia 3D
Az ötlet maga triviális. Olyannyira, hogy elképzelhető - sőt valószínű -, hogy már másnak is eszébe jutott, de én fiatal, buta medikusként csak annyit látok az egészből, hogy kis hazánkban sehol még csak hasonlót sem használnak a gyakorlatban.
Az Anatómia 3D programok és animációk persze nem az egészségügyben dolgozók életét könnyítenék meg, csak az orvostanhallgatókét. De lássuk be, hogy egy jövőbeli orvos és főleg sebész képzésében nagyon fontos szerepet játszik e gyönyörű tantárgy. Így ha az első- és másodéves medikusok jobban megértik és megtanulják, jobb orvos válhat belőlük.
Mindössze annyiról lenne szó, hogy a bonyolultabb felépítésű és a boncolás közben nehezebben hozzáférhető régiókról (és van ilyen bőven, higgyétek el) készülne egy-egy 3D animáció. Minél életszerűbb, akár valódi fényképek felhasználásával. Aztán ezt a virtuális képet kedvünkre forgathatnánk, nagyíthatnánk.
Ez már alapvetően nagy segítség lenne a kevésbé jó térlátással és képzelőerővel rendelkező hallgatóknak a makroszkópos anatómia elsajátításában, de a program további - a tanulást könnyítő - funkciókkal is el lehetne látva. Hogy csak egy példát említsek: az amúgy valószerű kép egy gombnyomás hatására felvehetné az atlaszból már megszokott didaktikus színeket, így az artériák, vénák és idegek egy szempillantás alatt piros, kék, illetve sárga színben tündökölnének megkönnyítve ezzel az egyébként sokszor igen hasonló ér- és idegképletek azonosítását. Sőt, a program aztán meg is nevezhetné ezeket. (De ez már tényleg túl szép lenne, hogy igaz legyen. Örömkönnyeket csalt volna a szemembe egy ilyen progi, amikor a fej-nyak régiót tanultam.)
Ha nagyon el akarnék szaladni a science ficton irodalom irányába, hozzátehetném, hogy ez akkor lenne a legpompásabb, ha az Anat3D nem is csak egy egyszerű szoftver lenne, hanem bármelyik boncteremben holografikusan meg is lehetne jeleníteni a tartalmát... de inkább maradjunk csak a valóság szilárd talaján... legalább fél lábbal.
Ahogy azt már az elején leszögeztem, biztos nem én vagyok az első, akinek eszébe jut, hiszen az interneten is tonna számra találhatunk biológiai jellegű animációkat. Az újjítás abban állna, hogy egy tematikus, a tanrenddel összefüggő, a gyakorlati oktatás területén ténylegesen alkalmazott program is segítené az orvostanhallgatókat, mint egy újkori anatómiai atlasz. (Persze semmiképpen sem feleslegessé téve a régit.)
A mellékelt videó inkább csak hangulatában kapcsolódik a témához.
eKórlap III - Mobilizáció
Az eKórlap - minden mesébeillő előnye ellenére - rendelkezik egy hátránnyal is. Ráadásul pont egy olyannal, ami tűrhetetlen a XXI. században; egy olyannal, amit nem hagyhatok szó nélkül.
Mert repüljön bár az információ gyorsabban, mint a gondolat osztályról osztályra, a kezelőorvosokat mégiscsak erősen korlátozza, ha ezekhez az adatokhoz csak a megfelelő konzoloknál férhetnek hozzá. Az esetek túlnyomó többségében mondjuk az ágyak melletti "monitorok" tökéletesen ki tudják szolgálni a személyzet igényeit, de tételezzünk fel egy olyan helyzetet, amikor nem.
Természetesen erre is van megoldás. Az orvosok rendelkeznének egy kézi számítógéppel. Ez leginkább egy kisebbméretű laptopra, vagy egy nagyobb méretű iPhone-ra hasonlítana. Ezek a mobili eKórlapok ugyanúgy kapcsolatban állnának a központi számítógép adatbázisával, mint a fali konzolok, a "monitorok", csak épp mobilisak volnának.
A kapcsolatot meg lehetne oldani bluetooth-szal, vagy méginkább egy vezetéknélküli internethez hasonló rendszerrel, amely a kórház gépeit, konzoljait és mobil eKórlapjait kötné össze. A kapcsolat révén az összes adat elérhetővé és (érintőképernyő segítségével) módosíthatóvá válna az orvosok számára a kórház egész területén.
A gyorsabb adatforgalom, és a hálózat túlzott leterhelésének elkerülése érdekében pedig a mobil eKórlap memóriája tárolná az orvos állandó pacienseinek digitális kórlapját, melyek így csak akkor frissülnének, mikor az orvos használni kívánja valamelyiket. Az eszközölt változtatások (gyógyszeradagok, konzílium kérés, vizsgálatra beutalás) pedig akkor kerülnének továbbküldésre a központi számítógép adatbázisába, mikor a felhasználó bezárja a fájlt.
Mennyivel elegánsabb volna, mint egy rojtos papírköteggel rohangálni, amiből innen-onnan szakadt EKG eredmények foszlányai kandikálnak ki?
eKórlap II - Konzílium
Az eKórlap alapkoncepciója tehát a következő: a betegek adatai, kórtörténete, kezelési dokumentációja, gyógyszerei és minden - az ellátás szempontjából - fontos információ be lenne táplálva egy központi számítógépbe. Ezek az információk a megfelelő hozzáférési szint mellett elérhetők, lekérdezhetők, frissíthetők és módosíthatók lennének a kórtermi ágyak melletti monitorokon.
Az adatok centralizált tárolása azonban további előnyöket is rejt magában.
Az emberi szervezet egy hihetetlenül komplex rendszer, ahol minden életfolyamat összefügg több másikkal. A biomedikális orvoslás (hogy betegségeket kezelünk bizonyos tapasztalati esélyek alapján) letűnőben van, és közeleg az individuális, vagyis személyreszabott gyógyászat hajnala... de legalábbis az én orvosi egyetemem humángenetikai illetékesei optimisták. Ők tudják.
Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy testünk komplexitása vitathatatlan. Éppen ezért a legtöbb beteg, aki kórházi ellátásra szorul, több osztályon is megfordul a kezelés időtartama alatt. Csakhogy ilyenkor a kórlapja is utazik vele, és egy embert elveszíteni nehéz (bár közel sem lehetetlen), de egy kórlap elgórása egyetlen betegszállítónak vagy aszisztensnek sem jelent különösebb kihívást...
Az eKórlap-rendszer azonban ezt a problémát is megoldaná mindörökre. A beteg beutalóján ugyanis semmi szokatlant nem kéne feltüntetni, csupán egy azonosító kódot. (Vagy akár vonalkódot.) Ezt a kódot használva aztán a (másik osztályon) vizsgálatot végző szakorvos azonnal hozzáférhetne az adatokhoz, bővíthetné azokat a vizsgálat eredményével és megtehetné javaslatait. A konzílium eredménye így aztán hamarabb érne vissza az eredeti osztályra, mint a beteg.
Ezek után már csak a pácienst kéne megvédeni a betegszállítóktól valahogy :)
eKórlap
Ha valamit megtanultam a kardiológián töltött nyári gyakorlatom alatt (mármint azon kívül, hogy a nővérek munkája irdatlanul nehéz, és hogy az emberek alapvetően semmit nem tudnak a saját szervezetük működéséről), akkor az az, hogy az ápolási rendszer alapegysége a kórlap.
Azokról az igazi, régivágású kórlapokról beszélek, amivel a nővérek és orvosok rohangálnak jobbra-balra, éjjel-nappal a páciensek minden egyes apró rezdülését és a kezelés menetét gondosan dokumentálva. Nagyon okos kis találmány az, elképesztő adatokat olvashat le róla a hozzáértő szem.
De persze ha valami ilyen fontos, azzal általában sok a probléma is. Mindenkinek szüksége van rá, mindenkinek egyszerre lenne rá szüksége, sosincs ott, ahol lennie kéne, és a laborvizsgálatokról sem jön vissza soha időben.
Úgy gondolom, remek megoldás volna digitalizálni az egész rendszert. Ez persze már-már utópisztikus, vad gondolatnak tűnhet manapság, és bizonyára rengeteg apró gyakorlati problémát kéne áthidalni, de szerintem megoldható lenne.
Képzeljünk el egy kórtermet, ahol minden ágynál taláható egy monitor. Az adott "monitoron" hozzáférhető lenne az adott beteg minden adata, kórtörténete, gyógyszerei, és úgy általában minden, ami egy "oldschool" kórlapon is megtalálható. Az adatok között persze nem böngészhetne mindenki szabadon, az adatbázishoz csak az illetékes, megfelelő hozzáférési szinttel rendelkező emberek férhetnének hozzá. A biztonsági kérdés megoldható volna mondjuk mágneskártyával.
A rendszer első szembetűnő előnye az volna, hogy a beteg adatai mindig ott lennének, ahol az a kezelés alatt ideje döntő részét tölti, de az információ nem lenne persze röghöz kötve: a "monitor" nem tartalmazná a kérdéses tudnivalókat, csak lekérdezné egy központiszámítógéptől. Így egyszerre akár többen, akár több különböző helyszínen, és osztályon is hozzáférhetnének az "eKórlaphoz". 
A lázlap vezetését persze egy kicsit bonyolítaná a dolog, de ha a "monitorokat" greafikus érintkező felülettel látnánk el, akkor azonnal el lehetne helyezni bármilyen adatot a kórlapon a jó öreg, jólbevált módszerrel. Nevezetesen, hogy idafirkantjuk, csak ezúttal egy speciális "ceruzával". Ezt aztán egy kézírás felismerő szoftverrel akár ár is lehetne konvertálni, de ez teljesen felesleges, hiszen, aki el tudja olvasni a kórlap macskakaparásait, annak nem jelent különösebb kihívást az eKórlap sem.
Sapiens - avagy első bejegyzés
Miért pont "Sapiens"? Hát ennek roppant egyszerű oka van. Pontosabban mindjárt kettő is, de egy pontban gyökereznek: egy állatfaj nevében, ami Homo Sapiens néven ismeretes, de többségünk csak úgy hivatkozik rájuk, mint emberekre.
A latin elnevezés nagyjából annyit tesz, hogy "értelmes ember". A két ok pedig, amiért ezen kifejezés egy részét választottam újszülött blogom nevének, nem más, mint hogy egyrészt a Smarter Hungary versenyében talán nem számít hátránynak az értelmes gondolkodás, másrészt pedig - és ez talán még fontosabb - a fent említett állatfaj, az emberek meggyógyításáról, ápolásáról, egészségének megőrzéséről szándékszom írni.
Ifjú, naiv medikusként épp csak kezdek belelátni az egészségügyi rendszerbe, és őszintén hiszem, hogy az informatika lehetőségeinek kihasználásával - na meg persze egy cseppnyi kreativitással - remek dolgokat lehetne elérni.
Bevezetésnek elég is ennyi. Hamarosan belecsapunk a közepébe!
